Projekt és Pedagógia
blokk címe
A projekt a következő tantervi egységeket érinti:
tematikus egység ismereteit dolgozza fel (részletes leírás a mellékletben).
Időtartama: 6 óra (+ otthoni tevékenység)
Produktumok:
a változatos, több tantárgy ismeretanyagához is kapcsolódó szöveganyagból készített táblázatok, elemzések.
Tanulói értékelés/önértékelés:
A témakörhöz nem készült tanulói önértékelés rendszer. Az értékelés folyamatos volt, a tanulók a már „hagyományos” értékelőtáblázatban nyomon követhették a teljesítményüket, azok értékelését, illetve azt is, hogy egy adott érdemjegy eléréséhez milyen lehetőségeik vannak még. Ez egyúttal egy saját maguk által összeállítható tanulási ösvény kialakításához is lehetőséget adott. Ez az önértékelésben, az időbeosztás kialakításában is lehetőséget adott.
Reflexió
A feladathoz több részfeladatot terveztem, mindegyik a „találkozások” köré épült, alapvetően a szövegfeldolgozó ismeretek fejlesztését, táblázatos adatok értelmezését, a kompetenciamérési eredmények javítását célozta minden feladat, egyúttal az informatikai követelményeke teljesítésé is megvalósult.
Eredeti ötletként egy közös történet köré épült volna a részfeladatok halmaza, melynek felülete Genially alkalmazás lett volna. Erre időhiány miatt nem kert sor. A következő év javítási feladatai közé érdemes betervezni.
Az elkészítés rengeteg munkával jár, de a változatos feladatok motiválóan hatnak a gyerekekre, tudnak választani a saját érdeklődési területüknek megfelelően. Az informatikai ismeretanyag elsajátítása változatos tevékenyégben biztosított.
Tóth Imre - mesterprogram - 2019-2023
powered by Á.G.I.-CMS 1.20
admin