ProPed

Projekt és Pedagógia

blokk címe

blokk tartalma

Mesterprogram

Vissza

Életút

ÉLETÚT

Szakmai életút bemutatása és elemzése

Bevezetés

Iskolai munkámat képesítés nélküli pedagógusként kezdtem az 1980-as évek elején. Az első tanévem előtt, a „nyári napköziben” szereztem az első pedagógiai élményeimet, tapasztalataimat, Hajdúnánáson.

http://www.proped.hu/wp-content/uploads/2018/03/elsonapkoziscsoportom-300x192.jpg

Első napközis csoportom

 

A nyári munkát követően az 1. sz. Általános Iskolában kezdtem dolgozni: délelőtt kémiát tanítottam (vegyésztechnikusi ismereteim birtokában), délután napközis csoportot vezettem. A „hagyományos” pedagógiához való viszonyomat valószínűleg befolyásolta az, hogy olyan pedagógussal dolgozhattam együtt napközis nevelőként, aki igyekezett a délutáni foglalkozásokat a gyerekek számára élvezetessé tenni. Több, mint három évtizeddel ezelőtt, amikor még szigorú tanfelügyelők ellenőrizték az iskolai munkát, a napköziben tematikus foglalkozásokat szerveztük vezetésével a tanítási idősáv után. Ezeken a gyerekek nagy örömmel, aktívan vettek részt, tulajdonképpen ők választották ki, mi legyen a foglalkozások témája – mintha már akkor is tudtam volna, hogy nagyon eredményes akkor lehet egy projekt, ha a tanulók a lehető legnagyobb szabadságot kapják a témaválasztásban.

A tanítás mellett szereztem első pedagógiai végzettségemet: tanító lettem, majd később tanár és mérnök-informatikus, illetve közoktatás-vezető. Mindegyik végzettség megszerzésének oka volt, nem a diplomák halmozása vezetett az újabb és újabb iskolák felé.

Visszatekintve az első pedagógus éveimre, szerintem meghatározó volt az, hogy a gyerekekkel nem tanítási órán találkoztam először, hanem a napközis tevékenység során. Így nem csak a saját tantárgyamra kellett figyelnem a tanulási időben, és nem csak „a katedráról”, hanem a szabadidős foglalkozások, játékok közbeni beszélgetésekből (is) ismertem meg őket. Viszonyukat a tanuláshoz, családi hátterüket, baráti kapcsolataikat. Így nem csak a szakirodalomból tanultam meg, hogy milyen hatások érik a diákokat, mi az, ami a személyiségük fejlődésére hatást gyakorol. Később, ezen tapasztalatok birtokában mindig kerestem a lehetőséget, szerveztem tanuláson kívüli programokat számukra. Akkor is, amikor osztályfőnök voltam, akkor is, amikor nem (szakkörök, érdeklődés alapján szervezett diákkör, kirándulások, vagy csak jégpálya készítés az iskolaudvaron, gyerekkel közösen, stb.).

http://www.proped.hu/wp-content/uploads/2018/03/gyerekekkel_a_szabadban-300x194.jpg

Gyerekekkel egy kiránduláson

Iskolátlanított iskola

A „tanármentes” oktatásról első élményem nem a szervezett felsőoktatás keretében, de még csak nem is a szakirodalom tanulmányozása közben kezembe került könyvből szereztem: a kémia szertár rendezése során bukkantam rá egy „programozott” kémiai oktatóanyagra, megsárgult, stencilezett papírlapokon. Sajnos, nem őriztem meg, szerzőjére sem emlékszem. Amikor viszont a főiskolai, egyetemi tanulmányok során a neveléstörténet e szakaszához értünk már nem volt ismeretlen pl. Skinner neve. E stencilezett füzet volt az első élményem arra vonatkozóan, hogy nem kell feltétlenül a tanárnak állnia egy órán a központban, a frontális tanításon kívül létezik más, eredményes megoldás is.

Nem mondhatom, hogy ettől kezdve tudatos út vezetett a mesterprogram elkészítéséig, és hogy minden gondolatomat a négydimenziós tevékenységmodell megvalósítása irányította…

Négydimenziós tevékenységmodell

 

Azt viszont állíthatom, hogy mindig szívesen próbáltam ki új módszereket. Ebben a szellemben ismerkedtem meg a számítógépekkel is, mely új irányt szabott a szakmai életemnek is, de ennek hatása alatt vágtam bele örömmel az alternatív pedagógiák megismerésébe, majd az ÉKP során gyakorlati megvalósításába.

Az iskolátlanított iskola is iskola, csak nem tanulóhely, hanem intenzív és professzionális tanulásra szakosodott hely, ahol az oda beiratkozott tanulók a) tudásának, képességeinek, alkotásaiknak, identitás- és énkép-alakulásuknak számbavétele (hiteles regisztrálása), b) teljesítményének értékelése és minősítése történik c) a tanulók teljes beavatása mellett." (Zsoénai József)

Az iskolátlanított iskola persze nem jelent sem tanármentes, sem iskolamentes jövőt (bár az e reformot támogatók közül sokat gondolták így), de az idézet mély tartalmat hordoz az iskola működését illetően. Most a „beavatottág” az, amit kiemelek a gondolatból, hiszen a projektpedagógia szempontjából ez fejezi ki azt, hogy a tanuló érdeklődést feltétlenül fel kell kelteni a tanulásirányítás folyamatában.

Az iskola valamilyen formája mindig jelen lesz a társadalom életében és nekünk a feladatunk „a tanulni tudás megtanítása” lesz, bárhogy hívják azt a helyet, vagy teret, ahol ez történni fog.

Én és az informatika

1980-as évek végén érkezett az első számítógép az iskolába. Ismerkedtünk egymással. Szakköri keretben együtt haladtunk a tanulásban a gyerekek és én. Akkor, néhány éves tanítási gyakorlat és friss tanítói diploma birtokában sokszor gondolkoztam azon, sikerül-e megadnom mindent a tehetséges gyerekeknek. Bíztam benne, hogy igen, de elég sok álmatlan éjszakát okozott e töprengés. Nincs ez ma sem másképp, de azért mégis más a helyzet, hiszen pedagógiai ismereteim is gyarapodtak, és látom azt is, milyen sikereket értek el azok a gyerekek, akikkel együtt ismertük meg a bitek világát.

Az első iskolai számítógépünk

Az első iskolai számítógépünk

 

A számítógép térhódítása indított el az informatika világa felé. Ilyen irányú ismereteimet a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, illetve a Miskolci Egyetemen szereztem, és lettem általános iskolai számítástechnikai tanár, illetve mérnök-informatikus. Ez utóbbi diploma nem lett volna kötelező, de úgy döntöttem, hogy szeretnék annak az iskolai csoportnak tagja lenni, akik az ÉKP általános iskolai szakasza után a gimnáziumunkban is taníthat. Ehhez viszont egyetemi diploma kellett, melyet sikerült megszereznem. Így elmondhatom, hogy azon (gondolom kevés) nevelő közé tartozom, akiknek volt szerencséje 1-12. évfolyamon végig tanítani. Úgy gondolom, ez tényleg nagy szerencse és ajándék: végigkísérhettem az iskolába hatéves korban belépő gyerekeket egészen az érettségiig. Különösen szoros kapcsolat alakul ki ilyenkor a gyerekek és a pedagógusok között…

Fontos megjegyeznem (mert előfordult néha, hogy gondolkoztam a munkahelyváltáson): a mérnök-informatikus végzettség lehetőséget adott volna arra, hogy elhagyjam a pedagógus pályát és más (sokszor jobban fizető) területen dolgozzam, de nem tettem meg. Úgy éreztem, hogy a gyerekek között a helyem, hiszen ezt szerettem volna kamaszkorom óta.

Jól döntöttem ….

Iskola és én

Az 1990-es években megismerkedtem a NYIK (Nyelvi, Irodalmi, Kommunikációs program) és az ÉKP (Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program) szakirodalmával és gyakorlatával. Ezt a programot alkalmazta akkori iskolám a pedagógiai programjában. Valósággá és követelménnyé vált számomra a könyvekből tanult alternatív pedagógia, a magas szintű szakmai munka, az elmélet és a gyakorlat összhangja. Életem nagyon aktív korszaka volt ez: tanultam iskolán kívül a számítástechnika-informatika izgalmas, forrongó világát, iskolán belül pedig az új, alternatív program nyújtotta lehetőségeket. A napi munka mellett az is termékennyé tette ezt az időszakot, hogy a különböző továbbképzéseken, tanévnyitó felkészítéseken, konferenciákon „testközelből” figyelhettem, hallgathattam korszakunk egyik legnagyon pedagógus gondolkodóját, alkotóját, Zsolnai József-et.

A szakmai fejlődésem párhuzamosan haladt az iskoláéval: a NYIK, majd az ÉKP bevezetését követően hamarosan az ÉKP-s iskolák régiós központja lett iskolánk. Rendszeres bemutató órákat tartottam (természetismeret és informatika tantárgyakból) az ÉKP-val ismerkedő iskolák pedagógusai részére, szaktanácsadói tevékenységet is végeztem. Több ÉKP konferencián vezettem informatika szekciót (Zalabér, 1998., informatika szekció; Hajdúnánás, 1999., informatika szekció; Dorog, 2000, Médiaismeret szekció: előadás); Siklós, 2002., informatika szekció)

A fenti élménynek, tapasztalatok, ismeretek természetesen alapjaiban alakították személyiségemet. A mindennapi tevékenységem során igyekeztem úgy dolgozni, hogy az az első „tanármentes” élmény visszaköszönjön tanítási óráimon, délutáni foglalkozásaimon.

Délutáni informatika szakköreimet a szabadság és a felelősség köré építettem. Az általam kiépített és karbantartott informatika termekbe a tanulók tetszés szerinti időben érkezhettek, és szabadon használhatták a felszereléseket a tanulmányi tevékenységeikkel kapcsolatban (nem volt mindig szigorú a rend, voltak játékokra is igénybe vehető idősávok). Voltak olyan délutáni órák, amikor csak diákok voltak a tanteremben, ők szerezték a programot, ők ügyeltek a rendre és ők voltak a „vagyonőrök” is. Nem volt iskolamentes az iskola, de a tanulók önmaguk feleltek a rendért.

Diákkörtől a konferenciákig

Az ÉKP fontos eleme volt a kutatásra nevelés, mely az Országos Tudományos Diákköri Konferencia elnevezésű felmenő rendszerű verseny köré épült. Öt diákom országos első helyezett volt ebben a nemes versengésben. A felkészüléshez, a szabadidő hasznos eltöltéséhez diákkört működtettünk, melyhez pályázatot is készítettünk. A pályázati kutatási terv jelentős részét én dolgoztam ki. A diákkör 2006-ig sikeresen működött, 15-20 diák részvételével. (1. számú melléklet: A kutatás (a tudomány) pedagógiája)

Én voltam az első az iskolámban, aki valamilyen formában az „új világgal”, azaz a számítógépek teremtette lehetőséggel megismerkedett. Sokszor tartottam előadást iskolai kereteken belül is nevelőtársaimnak, akik közül többen is felismerték az IKT előnyeit, köztük az iskolavezetés is. Ennek köszönhetően iskolánk IKT felszereltsége már a korai időben jónak mondható volt. Első iskola voltunk a városban, akik informatika teremmel rendelkeztek. Szintén az elsők között voltunk, akik internet kapcsolatot építettek ki az iskola és a nagyvilág között – némileg a szerencsének is köze volt ehhez: iskolaépületünk szomszédos volt a városi kábelnetes internet szolgáltatóval, akivel közösen valósítottuk meg kísérleti jelleggel az iskolai kábelnetes internet szolgáltatást.

A mindenki számára látható eredményeknek köszönhetően több pedagógus munkatársam is egyre aktívabb lett az IKT eszközök tanórai felhasználást illetően. Ennek egyik eredménye az az oktató program, melyet egyik kollégámmal közösen készítettünk el az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete által kiírt pályázatra – harmadik helyezést érve el az országban a „Multimédia és mozgóképkultúra” oktatóprogramunkkal.

http://www.proped.hu/wp-content/uploads/2018/03/mmcd_01-300x296.jpg

http://www.proped.hu/wp-content/uploads/2018/03/mmcd_02-300x268.jpg

Multimédia CD borítója és hátlapja

 

Az informatikai órai munkához a 2000-es évek környékén nem nagyon voltak tankönyvek, így nagyrészt saját jegyzetekből, fénymásolt vagy elektronikus segédanyagokból dolgoztunk a gyerekekkel. A jelentősebb segédanyagaim, melyeket én állítottam össze: Munkafüzet a 3. évfolyam számára (a Pedagógus Szakma Megújítás Projekt pályázati kiírása készült, nyertes pályamű lett, de a PSZMP közben megszűnt), Pascal programozási jegyzet, HTML jegyzet a internetes oldalak készítéséhez, C++ programozási jegyzet. A négy dokumentumon egyúttal a rendelkezésre álló technika fejlődése (mátrix nyomtatótól a lézerig) és az én kiadványszerkesztői ismereteim fejlődése is nyomon követhető. (3. számú melléklet: Saját jegyzetek címlapja és tartalomjegyzéke)

A konferenciákon, továbbképzéseken megszerzett ismereteimet nem csak az iskolán belül adtam át szívesen. Az Apáczai Kiadó szervezésében Hajdú-Bihar megye 12 iskolájában tartottam előadás 2010-2012 között az IKT szerepe az oktatásban címmel. Intézményvezetőként a nevelőtestület számára is megteremtettem a lehetőséget arra, hogy az új módszertani ismereteket megismerhessék: több Sulinetwork konferencián vettünk részt, néha olyan nagy érdeklődés mellett, hogy autóbusznyi pedagógussal utaztunk.

Új irány

2006-tól néhány évig a projektekkel, pályázatokkal, informatika oktatással kapcsolatos tevékenységem visszaszorult, és előtérbe került az intézményvezetés. Pályáztam és megbízást kaptam a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola vezetésére. Az új feladat új ismeretek megszerzését követelte meg. A közoktatásvezetői képzés és az intézmény napi problémáinak megoldása az első években nem adott lehetőséget a további „tanári” fejlődéshez.

A vezetői munkám részeként a nevelőtestület körében igyekeztem az informatikai eszközhasználat, az új pedagógiai módszerek elsajátítását támogatni. Részt vettek munkatársaim interaktív tábla tanfolyamon, kooperatív munkaformákat bemutató továbbképzéseken, hagyománnyá tettük a hetedik évfolyamon tanuló diákok számára a kötelező projektkészítést az általuk szabadon választott témából. Ezzel az volt a ki nem mondott szándékom, hogy előbb-utóbb csatlakozzunk a KGYTK versenyeihez. Erre 2011-ig kellett várnom, amikor már az „új” Bocskai Iskola vezetője lettem.

A négy összevont önkormányzati iskola vezetése már nem kötötte le minden energiámat – valószínűleg megfelelő hátteret jelentett az előző öt év vezetői ciklus a tapasztalatszerzéshez -, így volt időm, erőm a módszertani fejlődésemre is figyelni.

Ez volt pedagógusi életem következő „pezsgő” időszaka. Több informatikai továbbképzésen, konferencián, műhelymunka-sorozaton tanulhattam meg új alkalmazások iskolai felhasználását. Olyan új módszerekkel ismerkedhettem, melyek az Y majd a Z generáció fiataljait is be tudja vonni a tanulásba.

Projektről projektre

Mesterprogramomban célul tűztem ki az informatika tananyag projektalapú feldolgozását. Ahogy végiggondoltam az elmúlt néhány évtizedes tevékenységemet, és elolvastam néhány régebbi írásomat, megállapítottam, hogy ez a szándék régen is létezett, de nem volt hozzá elég ismeretem. 2002-ben a Siklóson megtartott ÉKP-s iskolák országos konferenciáján én vezettem az informatika-matematika szekciót (nem minden izgalom nélkül, hiszen a szekcióban jelen volt Orosz Sándor professzor, a neveléstudomány doktora, megszámlálhatatlan könyv szerzője). A szekcióelőadásomra készülve a következőt írtam magamnak: „Elképzelésem szerint minden évfolyam számára megoldható, kitűzhető egy vagy több olyan komplex cél, (mint létrehozandó kreáció), mely a régi illetve az újonnan elsajátítandó tudás birtokában megvalósítható, azaz az ismereteket nem magáért a tudásért tanulják meg a tanulók, hanem azért, hogy képesek legyenek a kitűzött célt, célokat megvalósítani.” Már akkor fontosnak tartottam, hogy a tanulók alkotás, tevékenykedés közben szerezzenek ismeretet, tapasztalatot.

Most kitűztem ezt a „komplex célt” a mesterprogramomban. „Nem komplex” projektjeim régebben is és ma is folyamatosan születtek, születnek. Megítélésem szerint egyre jobbak, melyek köszönhetőek annak, hogy olyan továbbképzéseket, pályázatokat választottam – ha lehetőségem volt rá -, melyek ezirányú ismereteimet gyarapították.

Elsők között volt az eTwinning továbbképzés, mely olyan IKT eszközökkel ismertette meg a résztvevőket, melyek a tanítási órát változatossá, szórakoztatóvá teszik. Nem utolsó sorban egyéni – a tanuló állapotától függő – tanulási ütem megvalósítását teszi lehetővé. Idézet ismét a siklósi konferencia anyagából, tőlem: „biztosítható a tanulók képességük szerinti tanulási tempója, motiváló cél esetén (hiszen csak ilyet szabad választani) a tanuláshoz való pozitív hozzáállásuk is fejleszthető. Egyes tevékenységeknél lehetőség van több, különböző (a megtanulandó ismeretet egyaránt tartalmazó) cél megjelölésére, ezáltal a tanulók egyéni érdeklődésüknek megfelelően választhatnak, mit akarnak alkotni”.

eTwinning

 

Az eTwinning továbbképzés szerves része volt egy olyan pályázatnak, mely a jelen mesterprogram célkitűzéseihez az egyik legmeghatározóbb szakmai élményem: ez az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. eLearning Igazgatósága által kiírt „suli.net.tan.hu pályázat. A kiíró a digitális kompetencia fejlesztését célzó projektek elkészítésére hívta a pedagógusokat, a nyertesek (20 fő) számára közel egyéves fejlesztő folyamatot terveztek a pályázatban. Sikerült a nyertesek közé kerülnöm „A nagy radírgumi futóverseny” projektemmel. Az egyéves közös munka során megismerkedtünk a digitális kompetencia fejlesztéséhez szükséges eszközökkel, megtanultuk azok használatát. Nyári táborban vehettünk részt, ahol a projektem egy tanítási órájáról film is készült, a projekt leírása megjelent az IKT Műhely 2010 kiadványban is. Fontos része volt a közös munkának, hogy megtanultunk blogot írni, így a munkánkat folyamatosan publikálhattuk is az érdeklődő pedagógusközösségek felé (a blog sajnos azóta megszűnt tárhely felszámolása és időhiány miatt).

A fenti pályázat diszszeminációs előadássorozatának részeként előadást tarthattam az V. Országos Interaktív Tábla Konferencia és Módszertani Börze egyik szekciójában a digitális kompetenciák fejlesztéséről, és egy további pályázatot is beadtam a Műszaki Kiadó „Egy tanórám interaktív táblával” pályázatára.

A projektekkel kapcsolatos gyakorlati ismereteimet tovább gyarapíthattam az „e3: eTwinning együttműködések – evolúció” (röviden: e3) elnevezésű pályázattal, melyet a Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Osztálya írt ki, és melyre ismét meghívást kaptam, a projektem leírása meg is jelent az e3: eTwinning együttműködések – evolúció kiadványban.

Intézményi innovációk projektek helyett

A projektjeim alkalmazását, készítését a 2012-2015-ös tanévekben kismértékben háttérbe szorították az iskolavezetéssel kapcsolatos feladataim. Egy olyan folyamatot kellett levezetnem, mely négy önkormányzati iskola összevonását, az új nevelőtestület munkafolyamatainak kialakítását, új teljesítményértékelési rendszer megalkotását jelentette (amit mi „Nánási modell”-nek neveztünk el). Bár nagyon fontosnak tartom az elmúlt fél évtized iskolavezetéssel kapcsolatos innovációinkat, mégsem szeretném nagyon részletezni a folyamatot, hiszen ez nem része a tanárként megvalósítandó mesterprogramomnak, de mivel a szakmai életútam fontos (és szerintem eredményes) korszaka, ezért néhány mondatban írnom kell róla. Annál is inkább, mert van kapcsolat a vezetői megbízásom e szakasza alatt végzett tevékenység, valamint az IKT kompetenciák fejlesztése és a projektpedagógia között.

2006-ban pályáztam meg sikeresen a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola vezetői állását. Ez az iskola néhány évvel kinevezésem előtt még sikeres, a testnevelés tagozatra épített, városban és azon kívül is ismert iskola volt. A tagozat leépítését követően a nevelőtestület cél nélkül maradt, megszokásból, napi rutin alapján dolgoztak, többen a kiégés jeleit mutatták. Ebből a helyzetből kellett kizökkentenem a testületet, új célokat keresve számukra, velük együtt. E közös cél a sajátos arculat kialakítása, az emelt szintű nyelvi képzés beindítása lett, melyet sikerrel valósítottunk meg. Néhány nevelőnk egyéni érdeklődésére építve sikeresen vezettük be az IKT eszközök magas szintű használatát nevelőink körében, így az interaktív táblák beszerelését már felkészült nevelők köszöntötték.

2011-ben merült fel a fenntartó részéről az igény az egységes városi iskola megteremtésére. Amint más városban, ahol több iskola van, Hajdúnánáson is versengtek, versenyeztek, sőt „harcoltak” egymással az iskolák a gyermekekért. Szakmai együttműködés a város pedagógusai között nem volt, a humán és a dologi erőforrásokat nem hatékonyan használtuk ki. Az iskolaösszevonást követő vezetői megbízásom előtt és után is sokat gondolkoztam a fenti probléma megoldási lehetőségein. A döntés eredménye az általunk „Nánási modell”-nek nevezett iskolai struktúra lett.

http://www.proped.hu/wp-content/uploads/2018/03/nanasimodell-300x240.png
A “Nánási modell”

 

Szakítottunk a hagyományos hierarchikus szervezeti modellel, helyette a mátrix struktúra előnyeit kihasználva építettük ki a vezetői és középvezetői szintet. Az iskola működése során jelentkező feladatokat projektekbe szerveztük, önértékelésre épülő, a minőségi munkát támogató, a szubjektivitást kiküszöbölő teljesítményértékelést (TÉR) vezettünk be. A TÉR naprakész információt szolgáltat a szervezet (iskola) működéséről egy Bocskai TÉR. (Természetesen csak jelszóval haszmálhatjuk … )

A már említett ÉKP-s tudományos diákköri tevékenységet sikerült meghonosítanom a 2006-os kinevezésemet követően a Bocskai István Általános Iskolában is (majd a „nagy” összevont iskolában is). Így született meg az a gyakorlat, hogy a mindenkori hetedikes tanulók önállóan választott projektek keretében mutatnak be őket érdeklő témát. A legsikeresebb diákok részt vehetnek az országos KGYTK (Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája) versenyen is.

Néhány éve három országos hatókörű témahétbe kapcsolódhatnak be az iskolák. Mindhárom lehetőség bőséges terepet ad a projektek megszervezéséhez, mi éltünk is ezzel. Különösen a Digitális témahét eredményezett sok projektet iskolánkban. Az én vezetésemmel „Helyi értékek – Itthon vagyunk!” címmel készült projekt történelem, ének-zene, természetismeret, informatika tantárgyak és az azokat tanító kollégáim (és természetesen a tanulók) közreműködésével. E projektnek már része volt a „folyamatba illesztett önértékelés” is, a tanulók egyes szakaszokban értékelhették tevékenységüket.

A projektek, az önértékelés megjelent tehát az iskola szervezetében és a tanulók tevékenységeiben is.

Amikor elérkeztem arra a pontra, hogy a minősítésemhez választanom kell mesterprogram témát, sokáig haboztam az iskolai szervezeti működésünk, illetve az informatikai tananyagfejlesztés mellett, s végül ez utóbbit választottam. Mindkét téma érdekes, más tudást igényel. Kicsit önző voltam a választás során és amellett döntöttem, mely eredménye a tanulók számára és számomra is nagyobb élményt jelent.

Hogy tovább …

Az eddigi projektjeim áttekintését követően megállapíthatom, hogy a nagyobb hangsúlyt a szabadabb tanulói témaválasztásra, az élményt adó tevékenységrendszer megalkotásába és a projektalkotás folyamatába épített önellenőrzés kidolgozásba kell fektetnem. Egyik sem könnyű feladat.

A tanulói szabad témaválasztást a kerettantervhez igazodás (és persze az életkori sajátosságok, más tantárgyak tanulása során szerzett ismeretek) tartja korlátok között, úgy vélem, hogy ennek biztosítása jelenti majd a legnehezebb feladatot. Nem is a tervezés, hanem majd a megvalósítás idején.

Az élményszerű, élményt adó projektekhez a változatos kooperatív technikák alkalmazása, a megfelelő módszerek keresése és valószínűleg újak megismerése is a feladatom lesz.

Új, a világon egyre népszerűbb, a fiatalok élettempójához, érdeklődéséhez alkalmazkodó pedagógiai módszer a „gamification”, melyet mindenképpen meg kívánok ismerni, tanulni és alkalmazni. Ehhez megfelelő továbbképzéseket, szakirodalmat kell keresnem.

Bár a projektmódszer lehetőséget ad a lassabban haladó, tanulási problémákkal küzdő gyerekek aktivizálására, saját haladási ütemben történő foglalkoztatására (pl. megfelelő csoportalakítással), de ezen a téren is bővíteni kell ismereteimet.

Az önellenőrzés megvalósítása „csupán” egy elvégzendő feladat, melyhez a pedagógiai szakirodalom elég sok lehetőséget ad.

Bízom benne, hogy az elkövetkező öt év alatt módszertani ismereteim gyarapodnak. Tapasztalataimat előadások, műhelymunkák, blog segítségével át kívánom adni nevelőtársaimnak.

Hajdúnánás, 2017. november 22.

 

Vissza

Bocskai Iskola

Tankerületi központ

Tóth Imre - mesterprogram - 2019-2023

powered by Á.G.I.-CMS 1.20
admin